Hajnali két óra és a konyhában ülök Bálinttal. Lassan talán már alszik, így én is bebújhatok az ágyba. Sok alvásra ugyan nem lesz időm, de egy pár óra csak jut. Durva heteken vagyunk túl, és azt hiszem, még nincs vége. Sebi két hetet volt itthon betegállományban, mert az eső és a pára miatt elkezdett fulladni. Már javult az állapota, mikor Lius is lebetegedett, szerencsére csak egy kis megfázás volt. Folyamatosan papírzsepiket szedegettem a lakás különböző pontjairól és naponta 300 alkalommal mondtam el legalább, hogy "Fújd ki az orrod!". Kezdtem magam sárkánynak érezni, akinek a szókincse eléggé elcsökevényesedett. Végre elérkezett a pillanat, hétfőn gyógyultan mentek oviba. Erre tegnap Attila betegedett le, de hogy legyen egy kis izgalom, "bevontuk" az ügyeletet is. Most a három gyerek mellett van itthon egy negyedik ... (Éljen a nagy család...) Még aludni nem tudtam, viszont reggeltől megállás nélkül megyek, főzök, mosok, teregetek és vasalok, természetesen ezek közötti "szünetekben" Bálintot látom el, aki két napja teljesen kifordult önmagából. Az alvásszükséglete 20 percekre csökkent, viszont a sírás... Na, az jelentősen megnövekedett. Biztos ennek az esős időnek a hatása, viszont én annyira nem örülök az új Bálintnak. Tehetetlennek érzem magam. Ja, és hogy nekem is legyen valami csodálatos immár a harmadik húzós hetemben: tegnap tiramisut készítettem, amit ma megkóstolok. Legalábbis ez a tervem. Aztán, hogy belefér-e a napomba (ovifuvar, betegápolás, pelenkázás, etetés és altatás, egy kis házimunka, befűtés és állatetetés, ügyintézés...stb), az majd kiderül. :-) Tudjátok, fő az optimizmus.