Tóthné Sümegi Adrienn honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Társalgó
 
Számláló
Indulás: 2010-08-15
 
Aktuális
Aktuális : Gyerekek

Gyerekek

TSA  2017.05.12. 13:54

Bálinttal két napja éjszakázok. Tegnap éjjelre érte el a tetőfokát, este 8-tól megállás nélkül sírt, a végére se könnye, se nyála nem maradt. Éjfél felé aztán a karomban elaludt, akkor sikerült az ágyába lefektetni. Nagyon megijedtem a végére, mert az egy dolog, hogy folyik az orra és ki kell szívni, az még rátett egy lapáttal, hogy jön a foga és fáj neki, de hogy a kúp semmit nem ért... Mintha nem is adtam volna neki semmit a fájdalomra. Ma aztán 11-ig aludt, mosolyogva ébredt, jóízűen evett és a rongypelusát magára húzva alszik, mintha az elmúlt két nap nem is létezett volna. Talán az időjárás is közrejátszott, nem tudom. Viszont, hogy nehogy megkönnyebbüljünk, Sebi kezdett el köhögni ebben a párás meleg időben. Most rajta a sor, ma megkezdtük az inhalálások tömkelegét. Remélem vagy sütni fog a nap (eső nélkül), vagy hideg lesz és úgy fog esni, mert nem szeretnénk a következő napokat a szobában (vagy ne adj' Isten a kórházban) tölteni. Hurrá, az élet megint zajlik... 😁

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon